Kritika: A fegyverforgató – Démonok közt

Nem is olyan rég, tegnap írtam a Fegyverek Háza-ról, de ma már jön is a sorozat második kötetéről a véleményem.

És ez, amekkora előny, akkora hátrány is. Merthogy valami olyasmiről van szó, mint a chips.
Biztosan tudjátok, miről beszélek. Ropogós, vékonyra vágott szuper ízesítésű krumpliszeletkék, ráadásul némelyik jó sok, és zacskóban van.
Hoppá, a legrosszabb tulajdonságát, és egyben a legjobbat is, véletlenül kihagytam. Nem lehet letenni addig, amíg van belőle.

És ebből a perspektívából Zsófi könyvéről pedig:
Jó a címe, amíg vannak oldalak, akárcsak a chipsnél, nem lehet letenni, a cselekmény pörgős, egy percig se érezzük, hogy unalmas lenne.
És, mivel nem lehet letenni, ezért addig olvasod, ameddig van. Na, én is így jártam.
Ameddig egy chips esetében – hiába, hogy drága, de a függőség az nagy úr, kimész a boltba, és veszel egy újabb zacskóval, ha csak nem vettél otthonra jó sokat, vagy már a boltban nem zabálod szét magad, 🙂 addig a könyv esetében, ha még nem jelent meg a folytatás, várnod kell rá.
Úgyhogy most én is – azt nem mondom, hogy türelmesen, de nagyjából jó kisfiú módjára, hogy ne írnék magamnak fanfictiont, várakozom az újabb eleségre ebből a sorozatból, tehát az utolsó előtti kötetre.

Mondhatnék még sok mindent, de akkor félek, oldalakon át magasztalnám ezt a remekművet. Amivel csak azt érném el, hogyha még mindig nem olvastad, akkor talán jobban megszeretnéd, mint én, és a függője lennél ennek a csodálatos világnak.

Ami aprócska hibaként talán felróható, az a több helyesírási hiba, ugyanakkor ezt kárpótolta, hogy a folytatás majdnem, vagy talán kicsit több is lett, mint száz oldal, ismét csak előnyére a sztorinak.

Jelenetek

Sok jelenet annyira jó lett, hogy volt, mikor percekig csak röhögni tudtam, ha elképzeltem a szituációt.
Például ez az egyik:

“Meztelenül feküdtek egymás karjaiban. Megaira mutatóujjával követte az egyik csigamintát Setan mellkasán, már épp mondani akart a férfinak valamit, amikor kopogás nélkül kinyílt az ajtó.

Setan gyors, reflexszerű mozdulattal könyökölt fel. Maga alá vonta Megairát, hátat fordítva az ajtónak, hogy eltakarja a lányt a hívatlan vendég szeme elől.

– Itt meg mi folyik? – hallatszott egy nagyon is ismerős hang.

– Az ég szerelmére, Alan – fortyant fel Setan –, húzzál ki a picsába!

Megaira óvatosan kikukucskált Setan válla fölött, és egy zavart mosoly kíséretében ujjaival integetett Alannek.

A férfi arca lilára váltott.

– Egy percet kaptok, hogy felöltözzetek, utána újra benyitok – mondta fojtott hangon, majd olyan erővel csapta be maga mögött az ajtót, hogy néhány könyv leesett az egyik polcról.

Megaira és Setan egymásra vigyorogtak, majd felpattantak és magukra kapkodták ruháikat. Megaira már az ágyon ült és a haját igazította, amikor Alan ismét belépett a szobába, majd az előbbinél sokkal finomabban becsukta az ajtót.”

Őszinte leszek, és leírom ide, a nagy nyilvánosság elé, hogy ismerős a dolog.
De hát kinek ne lenne az, akinek már volt komoly kapcsolata? 😉

Viszont ennél a jelenetnél néztem egy nagyot:

“Megaira újra a biztonsági övet rángatta, húzta. Végre megmozdult az öv, a válla felett egyre hosszabb részt tudott kihúzni. Ekkor felnézett a farkas messzi alakjára. A döbbenettől elengedte az övet.

Az állat sziluettje ugyanis megváltozott.

Emberi alakot öltött és a dzsip felé úszott.

És már ott is volt mellette.

Megaira szája önkéntelenül is kiáltásra nyílt, amikor meglátta Setan Kober emberi alakját. A maradék levegő kiszökött a tüdejéből.

Megszédült.

Már majdnem elveszítette az eszméletét, amikor puha ajkak értek az övéhez, és váratlanul friss oxigén árasztotta el a tüdejét. Tudata megélénkült, az agya kitisztult, és a teste is megmozdult. A fegyver újra tőrré változott. Megaira rögtön elkapta, majd elvágta vele a biztonsági övet.”

Szóval, hát Chris nem az apja, hanem a fegyvere. Sry a spoilerért.
De jól is van ez így, ha belegondolok, mint író.
Ugyanis az, ha az apja lenne, túlságosan sablonos ötletnek tűnne.

Itt viszont majdnem elsírtam magam, mivel kedveltem őt, de hát a való élet is ilyen kegyetlen:

“– Hagyd békén! – kiáltotta Megaira.

A démon hátára ugrott. Hallotta a csörrenést, ahogy fegyvere a földre esett. Káromkodott egyet, de nem állt meg: ütötte-rúgta a démont, még bele is harapott, de az nem engedte el Brendát.

A lány így éppen szembe nézett Megairával.

Brenda levegő után kapkodott.

– Do…

Soha nem tudták meg, mit akart mondani.

A démon rászorított Brenda nyakára.

Megaira hallotta a reccsenést.

Aztán csönd lett.

Brenda immáron üveges tekintettel bámult rá.”

Szóval van itt minden, ami az ember lelkének kellhet: egy kis eksön az ágyban egy hatszáz éves fegyver-ember, és egy tizennyolc éves lány által (igazi pedo), 😀 az érzés, mikor átvernek, végül a veszteség nyomasztó tudata, hogy többé már nem lehetsz azzal, akit tiszta szívedből szerettél.
És ettől olyan nagyon király ez a könyv! Mert életszerű.

Bele se merek gondolni, hogy az én irományom mikor lesz – ha egyáltalán lesz ilyen jó, de az egy másik történet.
Ugyanis valóban, számomra Zsófi példakép, az első helyen áll a magyar kedvenc írói listámon, mert épp abban a műfajban alkot, mint én.
És nem is olyan elérhetetlen írásban vett értelemben, mint pl. J. K. Rowling, a Harry Potter univerzum megalkotója, mert hát ez sem egy figyelmenkívül hagyható tény.
Bár hiába, hogy leveleztem már Rowlinggal, de akkor is…

Kérdezte is Zsófi, mikor elújságoltam neki tegnap este, hogy befejeztem a sorozata második kötetét, hogy nem zavar-e a függővég.
Mire megnyugtattam, hogy egyáltalán nem, ugyanis így felvetve hagyja azt a bizonyos kérdést: és mi lesz ezután?
Tehát okot ad arra, hogy a harmadik kötetet, amint megjelenik, kézbe vegyem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük