Ahogy a hátsó lépcsőház felé haladtak, ahol elvileg mindenkinek nyugodtan kellett volna üldögélnie, egy kicsit sem biztató beszélgetés hangjai ütötték meg a fülüket.
– Tudom, kihasználnád, hogy nincs a közeledben, és ilyenkor velem lennél. Mert neked aztán egyszerre több fiú kell, hogy legyen mivel dicsekedned – mondta egy fiú hang.
– Magadból indulsz ki, idióta. Én nem te vagyok – válaszolt erre egy lány.
Amint Daniel és Driden a veszekedés helyszínére ért, meglepő látvány fogadta őket.
Jessica Zanenel szemben állt, a tekintete pedig úgy villogott, akár egy támadásra kész tigrisé.
– Hááát, elszalasztottad az alkalmat, hogy eltölts velem néhány kellemes percet, Jessie – heherészett vidáman Zane.
– Igazán? Olyat teszek veled, hogy mindjárt apáddal együtt élvezheted az örök nyugalmat a föld alatt!
A poéngyáros, és egyébként jófej Zane Iron-t nem lehetett egykönnyen felidegesíteni, ám ezzel a mondatával Jessicának jócskán sikerült túllőnie a célon.
A fiú szemmel alig követhető mozdulattal elkapta Jessica torkát, és felemelte.
– Ne merészeld sértegetni az apámat – hörögte indulattól eltorzult hangon.
– Engedd el! – kérte Maximus, és odalépett a két alakhoz, hogy szétválassza őket.
– Húzz innen, Phoenix – morogta Zane. – Ebbe ne szólj bele.
Driden a földre hajította a táskáját. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felugrott a levegőbe, hogy ott megpördülve a lábával hátba rúgja Zane-t.
A fiú az erős ütéstől összeesett, és elengedte Jessicát, aki erre ugyancsak a földön kötött ki.
– Esküszöm, hogy megöllek!– fenyegetőzött a lány, amint sikerült levegőhöz jutnia.
Felállt, és megvizsgálta a nyakát.
– Tényleg? – érdeklődött kedélyes nyugalommal Zane. Összeszedte magát a hideg kövezetről, és körbejáratta a tekintetét a jelenlévőkön.
Mikor a pillantása megakadt Dridenen, az elnézően ingatta a fejét.