– És én hogy fogok feljutni hozzád? – érdeklődött Jessica, mikor a fiú eltűnt a szeme elől.
Daniel erre hasra fordult, és kinyújtotta a kezét.
Tudta, hogy ilyen magasságból képtelen lenne elérni őt, de nem is ez volt a terve.
Lássuk, nekem is megy e, határozta el magát.
Koncentrált, hogy felemelje az alatta álldogáló alakot, aki erre lebegni kezdett a talaj fölött.
– Csak el ne engedj – suttogta némileg félve a lány.
Daniel teljesen meg tudta érteni, hisz elég nagyot zuhanhatott volna, ha netán mégis megtörténne, aminek nem kellene.
Mikor egyforma magasságba kerültek, egy pillanatra mégis megszakította az összpontosítást, hogy testének erejével felhúzhassaa Jessicát.
Amint biztonságban elhelyezkedtek odafenn, Daniel visszaengedte a képet, aztán becsukta az ajtót.
– Milyen hely ez? – kérdezte hitetlenkedve a lány, miután körülnézett, és a szeme megszokta az új fényviszonyokat.
– Ez itt – mutatott körbe a fiú –, az én…
– Kis búvóhelyem – találta meg a megfelelő szavakat.
– Ó! Akkor már értem, hogy hová szoktál eltűnni, ha nem akarod, hogy mások szeme előtt legyél. Csak azt nem értem, miért hoztál ide.
– Ez nagyon egyszerű – magyarázta a fiú. – beszélgetni. Na persze csak akkor, ha szeretnél. És azért itt, mivel nem zavarhatnak minket.
– Jól van. A házimat úgy is megcsináltam, szóval van időnk, méghozzá egész sok.
– Írt nekem Messengeren Odette, hogy ezen a héten nem tud órát tartani, mivel beteg lett, úgyhogy hatig el vagyok engedve.
Daniel elgondolkozott.
– Furcsa, hogy Mea nem próbált meg visszatartani téged attól, hogy dél után velem legyél.
Jessica gondterhelten felsóhajtott.
– Azt mondta, hogy vannak még rajta kívül éppen elegen, akik nem hagynak békén amiatt, ami közted, és köztem van.
– Vagyis ez árnyalt megfogalmazása annak, hogy tesz rá magasról, hogy mi is a helyzet – vonta le a következtetést a fiú.