Daniel Edward Blake

Fél éve veled

Fél évvel ezelőtt,
Nem hittem volna,
Hogy azon a bizonyos napon egy csillag,
Lelkem beragyogja.

A szívemben lévő télbe forró nyarat hoztál,
Ha valaki hiányzott nekem, az csak te voltál.
Arcomra, ha rád gondolok, mosoly költözik,
S még a legsötétebb hely is fénybe öltözik.

Soha nem hagyom el,
Bármi lesz is, nem felejtem el,
Én így szeretem,
Mert tudom, ő az én esetem.

A pillanat,
Mikor egymáséi lettünk,
Oly hirtelen történt, S fel nem tudtam fogni,
E perctől kezdve szívem kulcsát már birtokolja valaki.

Bár szemeidben titkot látok,
Ezer kérdésre választ várok,
Ki megszerezni próbál, az annak egy átok,
De megteremtetted a világot.

A világot, hol csak mi vagyunk, ketten,
Hol az ég szép kék,
Hol rajtunk kívül nincs senki,
Itt vagyunk mi nagy szerelemben.

Tán kapcsolatunk, mert öt év van köztünk, a külvilág felé érdekes,
Így a szabályokat, miket ez von maga után, betartani érdemes.

De nem bánom,
Nem is hiszem, hogy álom,
Mert nem lehet ily gyönyörű az én valóságom.

Azt mondják, ha nem csalfa, vak remény, amit érzel,
Hiába, hogy elmúlt a rózsaszín köd, fel nem fogod ésszel.

Még hosszúhosszú mondatokon át írhatnám, hogy csak az enyém leszel, és nem vehet el senki,
De vannak érzések, mit szavak nem tudnak kifejezni.
Így lezárom a költeményem, neked adom szívem,
Csak arra kérlek, a végső percig, maradj velem