Bizonytalanságban

Daniel Edward Blake

Bizonytalanságban

Mi egykoron volt létem, megszépített az idő,
S emiatt látom, mert esélyt kaptam, előttem lehet a jövő.
formálják az elmúlt évek,
Változtatják hiú remények.

Jöttél hirtelen,
Csak én felém, nesztelen,
Csendben, mint rég letűnt korok árnyai közül,
Kismadár, mely életében először repül,
Számomra az egyetlen.

Kettőnk sorsa, mit e szavakban magam előtt látok,
Tán, ha szerelmünk felragyog, képzelgések nem teremtenek álmot,
Szívünk között elenyésznek akadályok,
Boldogságunkban semmivé lesznek korlátok.

Sötét végzet, minek karjai hívogatón intenek felém,
Oly sebesen kapnak el,
Küzdeni ellenük teljesen esélytelen.

Csapdádba estem,
Mely gyötrően kegyetlen,
Nem telik el pillanat, hogy ne járnál eszemben.

Érzéseink zavarosak,
Akár tengeren sodródó védtelen hajó,
Az idő mindent meghatározhat,
Ez pedig a döntő pillanatban lehet épp rossz, vagy jó.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük