– Kérdezhetek valamit? – érdeklődött Diane, mikor odasétált barátnője asztalához.
– Nem – válaszolta szűkszavúan Jessica, és felállt.
Azon volt, hogy egy kis futással az iskola udvarán kitisztítsa a fejét, amikor megcsörrent a telefonja.
Kiment a tanteremből az ajtó elé, hogy viszonylag nyugodtan telefonálhasson.
– Szia, anya. Mit szeretnél? – kérdezte, miután leolvasta a nevet a kijelzőről, és fogadta a hívást.
– Nem engedtem meg, hogy fiúkkal járj – vágott bele szokásához híven a dolgok közepébe a nő.
– De te mégis hazudtál Danielnek, és ezzel csak magadnak teszel rosszat, kislányom.
– Muszáj volt – találta meg a hangját Jessica.
– Nem tetszenek a szabályaid, és nem vagyok már annyira kicsi, hogy mindent elfogadjak, és úgy tegyek, ahogy azt te szeretnéd.
Rövid ideig egyikük sem szólt, aztán Elaine törte meg a csendet.
– Ahogy akarod. Kíváncsi leszek, akkor is ilyen nagy lesz e a szád, ha itthon leszel.
Halk kattanás hallatszott, ami jelezte, hogy a hívás véget ért.
A lány bosszúsan fújtatva a kistáskájába dobta a telefonját.
Nem várta a hétvégét. Tudta, hogy a történtek függvényében az anyukájával eltöltött minden egyes másodperc maga lesz a megtestesült pokol.
– Ha létezel, Isten, akkor adj erőt, hogy túléljem – morogta csalódottan.
Ebben a pillanatban nem is sejtette, hogy a védelmet csak kérnie kellett, és az úgy is lett.