Fájdalmas búcsú

– Miért nem engedi, hogy együtt legyünk? – érdeklődött, és szemügyre vette Jessica anyukáját.
Majdnem úgy nézett ki, akárcsak a lánya, eltekintve a rendkívül extrém sminkhasználattól. Összességében olyan volt, mintha az arcát boxzsákként használná valaki. Daniel gyanította, ez a halvány árnyalatok hiánya, és a túl sok pirosító számlára írható. Nem volt valami jó – sőt, egyáltalán nem volt járatos a sminkelés terén, úgyhogy inkább elfordította Elaine arcáról a tekintetét.
– Erre te is nagyon jól tudod a választ.
Daniel lazán a mögötte lévő ablakpárkánynak dőlt, és zsebre tette a kezét, azonban erre a mondatra elhúzta a száját.
– Fogadni mernék, ha nem történt volna az a kis incidens, akkor sem engedné.
Elaine megrázta a fejét.
– Jól mondod. Jessica még ne fiúzzon, inkáb a tanulásra figyeljen.
Az említett már épp szólásra nyitotta a száját, de Daniel gyorsabb volt.
– Szerintem a tanulás, és egy jó kapcsolat csak javítja a tinédzserek hozzáállását az élethez.
Elaine felhorkantott.
– Te már csak tudod – vetette oda. – Amúgy elintéztem, hogy ne találkozhassatok.
– Mi van? Ezt nem teheted! – kiáltotta rémülten Jessica, és úgy csimpaszkodott Daniel karjába, mintha az anyukája elrángathatná onnan, amihez egyébként, ahogy a fiú elnézte, szemlátomást rendkívül közel állt.
Elaine önelégült arcot vágott.
– Azt teszek, amit jónak látok az érdekedben. Most viszont gyere, induljunk – mondta, és már sarkon is fordult.
– Ne aggódj – suttogta Daniel, és szorosan magához ölelte a lányt. Érezte, hogy Elaine a válla fölül őket nézi, de nem érdekelte. Most nem.
– Megoldjuk, kicsim. Mindent megoldunk.
– Veled akarok maradni. Az lenne a megoldás – zokogta Jessica. Nem izgatta különösebben, hogy az anyukájával ellentétben szolidan felkent sminkje a könnyei miatt szétfolyik. Törődött is ő azokban a percekben akkor ilyen apróságokkal.
– Meg fog ölni. Lehet, ő ölte meg Aitanát és Elias-t – mondta.
Daniel elmosolyodott annak ellenére, hogy érezte a karjai közt remegve síró, nemsokára már védtelen lány testét.
– Dehogy, ne butáskodj. Nem lesz semmi baj.
Zavarta, hogy bármennyire is akart, sajnos nem tudott hinni a saját szavaiban, ami erőt adhatott volna neki, de mégis. Egyszerűen muszáj volt, hogy így legyen, mert nem lehetett másképp.
Mert a mögötte türelmetlenül toporgó nő nem lehet egy pszichopata, ha csak a történelem meg nem ismétli önmagát. Ami leginkább elsődlegesen Jessicának lenne a legrosszabb.
Remélte, hogy az elmúlt napok eseményei jelezték Xienorék számára, még ha ezt el is felejtette mondani nekik, hogy különösen figyeljék a barátnőjét.
– Szeretlek – jelentette ki szipogva, és Daniel szemébe nézett.
Távolabb lépett tőle, és elindult az anyukája felé, közben megtörölte az orrát egy zsebkendővel.
– Én is, Jessica – szólt utána a fiú. – Vigyázz magadra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük