A legszebb húsvét

2021 húsvétjére, Nádasi Krisz novellaíró játék

Írópár: Bódi Kata

Szavak: fityfiritty, fű, virág

Tóth Dániel (Daniel Edward Blake)

A legszebb húsvét

Ez évben is, mint eddig bármelyik év áprilisában, a húsvét ünnepe ismét elérkezett.
Ezt pedig Kata, a kislány nem szerette, ugyanis a két idősebbik testvére mindig kiközösítette őt.
A szüleik hiába kérték, hogy Kata is hadd vegyen részt a húsvéti játékokban, amiket Aziz, és Kamil a barátaikkal rendeztek, a fiúk nem egyeztek bele.

A szíve mélyén a kislány azért remélte, hogy most másként alakulnak a dolgok, ám csalódnia kellett.
Így hát Kata szomorúan, mivel senki nem locsolta meg finom, illatos kölnivel, sétálni indult a házuk közelében lévő erdőbe.
A nap hétágra sütött, a szél lágyan lobogtatta Kata haját, miközben a fák között lépkedett, és a madarak csiripelését hallgatta.
Ennél már csak az lehetne jobb, ha én is a testvéreimmel lehetnék, gondolta búsan.
Vékony volt, és nyolcéves korához képest igen kicsi termetű, ezért sok gyerek fityfirittynek csúfolta, ha játszani szeretett volna velük.
Kiderítette, hogy nem jelentett az semmi rosszat. Viszont, amilyen hangsúllyal mondták rá, az nagyon bántotta őt.

Ahogy így elmélkedett, egy kis tisztásra ért, ahol gyönyörű virágok pompáztak színes, tavaszi öltözékükben.
Kata úgy ismerte az erdőt, ahogy senki más. De az, hogy egy tisztás is lett volna ott, nem rémlett neki, így hát kíváncsiságtól hajtva tovább sétált.
Már öt perce ment, és lassan kezdett elfáradni, ráadásul szomjas is volt.
Épp visszafordult volna, hogy haza menjen innivalóért, mikor távolabb észrevett egy házikót.
Biztosan van ott innivaló, gondolta, és szaladni kezdett, hogy mihamarab elérje úticélját.

Amint odaért, kinyitotta az ajtót, és belépett.
A tiszta, rendezett házikóban csupán egyetlen szoba volt, aminek a falait különféle húsvéti képek díszítették.
Katának az a kép tetszett leginkább, ahol két nyuszi egymással szemben a hátsó lábaikon ugrált egy fűvel borított réten, az első lábukat pedig játékosan egymáshoz ütögették.
Ahogy jobban körülnézett, észrevette, hogy egy asztalon ínycsiklandozó ételek várnak arra, hogy valaki megegye őket.
Volt ott húsvéti sonka, tojás, de még a kalács sem hiányzott.
Ó! Málnaszörp!, kiáltotta örömtől csillogó szemekkel, és elvett egy poharat az asztalról, amit tele töltött az ízletes itókával.

– Örülök, hogy itt talállak. A szörpöt én magam készítettem – szólalt meg valaki a kislány háta mögött.
Kata ijedtében kiejtette a kezéből az üres poharat, és megfordult, hogy elszaladjon.
Annyira szomjas volt, hogy először meg sem fordult a fejében, hogy illetéktelenül valakinek a házában tartózkodik.
– Bo… bocsánat – hebegte.
– Ne menj el – kérte kellemes hangján a nő. – Sok lesz nekem ez – mutatott az asztalon lévő finomságokra.
Kata szemügyre vette őt.
Gyönyörű, vörös haja a válláig ért, csinos arcáról jóindulatú mosolyt lehetett leolvasni. Karcsú alakjával olyan volt, akár egy földreszállt angyal.
Égkék szemeit Katára függesztette, akit teljesen elbűvölt a házikó tulajdonosa.
– Arra gondoltam, falatozhatnál velem – ajánlotta, és belljebb lépett, hogy aztán helyet foglaljon az egyik, asztal mellett álló széken.
Kata csak akkor jött rá, hogy a két széken kívül nem is volt több a házikóban.
Bólintott, és a nő mellé telepedett.
– Nagyon szép – jegyezte meg a kislány, és ismét végig pillantott vendéglátóján, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Köszönöm – nevetett fel, és kitöltött magának egy pohár szörpöt.
– Egyébként Keira vagyok – mondta, és beleharapott egy, az előtte lévő szelet kalácsba.
– Én pedig kata vagyok – mutatkozott be a kislány, és felvette a földről saját poharát.
– Köszönöm, hogy Önnel ehetek – mondta illedelmesen pár perccel később, mikor jól lakott.
Keira elmosolyodott.
– Nem kell magáznod, tegezz nyugodtan. Örülök, hogy meglátogattál.
– Várt engem? – csúszott ki Kata száján a talán kissé tolakodónak ható kérdés.
– Igen – bólintott Keira.
– Szeretnéd, ha mesélnék neked egy történetet? – kérdezte, és kényelmesen hátra dőlt.
Kata elcsodálkozott.
– Mesélne nekem?
– Hát persze – felelte Keira.
Felemelte a kezét, és az ugráló nyuszik felé intett.
A két állat váratlanul leugrott a falról, hogy aztán Kata nagy megdöbbenésére emberré változzanak.
– Így tudtad, hogy jönni fogok? – vonta fel a szemöldökét, miután a fiúk Aziz, és Kamil felültek az ablakpárkány tetejére, amit Keira rosszalló szemöldök ráncolással jutalmazott.
A nő bólintott.
– Úgy gondoltuk, most kedvesek leszünk hozzád – magyarázta Aziz Kata ki nem mondott kérdésére.
– Ez azért nem teljesen igaz – jegyezte meg fejét csóválva Keira.
– De majdnem – vigyorodott el Kamil, és felnyúlt, hogy magához vegyen egy teli kancsó szörpöt, amit fél perccel később úgy, ahogy volt, el is fogyasztott.

– A testvéreid azért vannak itt – magyarázta Keira a kislány felé fordulva –, hogy segítsenek elmesélni a történetet.
– Bizony – kacsintott Aziz. – Szegény Keira már öreg, és nem emlékszik a sztorira.
Kata elnevette magát, Keira pedig felsóhajtott.
Ismét intett a kezével, mire három könyv tűnt elő a semmiből.
A két fiú magáhozz vett egy-egy példányt, mire Keira kinyitotta a nála lévőt.

– Egyszer volt, hol nem volt – kezdte a történetet Aziz –, volt egyszer egy kislány.
– Ezt a kislányt Katának hívták.
– Csúfolták, fityfirittynek hívták, kiközösítették, és soha nem játszottak vele – vette át a mesélő szerepét Kamil.
– Ám egy nap, húsvét alkalmából ellátogatott Kata testvéreihez egy nő, Keira.
Megkérte a fiúkat, hogy legyen egy év, mikor örömet okoznak Katának, cserébe kapnak piros tojást.
– A fiúk bele is egyeztek – folytatta Keira –, és meg is kapták az ígért jutalmat.
Keira ezután úgy intézte, hogy Kata eljusson hozzá, mivel szerette volna vendégül látni a kislányt.
Mégpedig azért, hogy a fiúk meglocsolhassák kellemes, virágillatú kölnivel.
Aziz ekkor letette a könyvet, és felállt, mire Kamil követte.
A kezükben apró üvegcse látszott, amiből arra készültek, hogy néhány cseppet a kislány hajára öntsenek.

– Egy tisztáson jártam – kezdték a fiúk –, Keira kertjét láttam.
Abban nőtt egy virágszirom,
Illatát én ellopom.
Hasonlított terád,
Testvéremet meglocsolom,
Hogy el ne hervadjál! – fejezték be, és azzal a mozdulattal az üvegcse tartalmát Kata fejére öntötték.
A kislány épp meg akarta dícsérni a fiúkat, hogy milyen szép verset mondtak, ám inkább nem tette az akciójuk miatt.
– Nem ezt beszéltük meg – morogta Keira, amit csak Kata hallhatott, ugyanis a fiúk nevetve kiszaladtak a házból.
– És még nem is rímelt – tette hozzá csalódottan, utalva a versikére. – Íróként nem szorgalmazom.
– Semmi baj – mondta Kata, miközben egy zsebkendővel próbálta felitatni a hajáról a mértéktelen kölnimennyiséget.
– Hát, tényleg nem fogsz elhervadni, az biztos – jegyezte meg halvány mosollyal az ajkán Keira.
Kata viszonozta a mosolyt, és a könyvek felé pillantott.
– Mi a történet vége? – kérdezte.
Keira titokzatosan mosolygott.–
– Őszintén. Mit szeretnél, mi legyen? – érdeklődött.
Kata elgondolkozott.
– Hát – kezdte zavartan.
– Hogy jövőre is legyen ugyanilyen szép húsvétom – mondta végül.
– Akkor úgy lesz – jelentette ki Keira.
– Hogyan lettek a nyuszikból Aziz, és Kamil? – kíváncsiskodott Kata.
Keira nem válaszolt egyből.
– Az egy másik történet – felelte sejtelmesen, és egy faliórára pillantott, amit Kata eddig nem is vett észre.
Talán korában lehet, nem is volt ott, töprengett magában.
– Hű, sajnos mennem kell! – pattant fel hirtelen a nő.
– Hiába, hogy húsvét van, de a könyvírás, és szerkesztés nem várhat – mondta.
Keira annyira sietett, hogy véletlenül nem az ajtón, hanem a vele szemközt lévő ablakon távozott Kata nagy meglepettségére.
– Ha jövőre is itt fogsz várni engem, akkor én itt leszek – intézte a szavait Keirához, aki már nem tartózkodott ott.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük