Daniel Edward Blake

Lélekvihar

Telik az idő
Jelenből lesz jövő
S én még mindig látom szemedben szerelmünknek lángját,
Érzem egész lényemmel testednek vágyát.

Este volt
A csillagok ragyogtak le reánk,
Világunk illúziója, akár, ha holt,
Úgy öleltük egymást, mintha elválnánk.

De minden élt,
Jobban, mint hittem,
Gondolat jött, megdobbant a szívem,
A valóság kegyetlenül nem kímélt.

Elveszíthetlek
De ezt nem akarom,
Mert szeretlek,
Hiányod tudom, nem bírom.

Nem könyörgök, maradj velem,
Ne jöjj nap, mely hordozza végzetem,
Hisz ez hozzám méltatlan,
Inkább áldom a sorsot,
Részemről őrzöm e kapcsolatot,
Így veszteségtől vagyok tudatlan.