Nesrin arca egy másodpercre elbizonytalanodott, de aztán megacélozta a tekintetét.
– Azért, hogy megtudd, legyőztem a manipulációs varázslatodat – vágta a feketemágus képébe egyszerűen a tényt. – Már tudom, ki vagy valójában, és erről hamarosan mindenki értesülni fog, miután legyőztelek.
Daniel teste eltűnt, helyette a föld fölött egy olyan árnyék materializálódott, ami minden ember félelemküszöbét túlszárnyalta. Azonban Nesrin nem mozdult, inkább dacosan felszegte a fejét.
– Észrevettem – közölte mély hangján Seth, ami Nesrin gyanúja szerint az árnyékok, vagy bármi is volt ez a teremtmény, hangját jellemezte. – Ha azt hiszed, élve kerülsz ki innen, hát nagyon tévedsz. Nem lesz alkalmad tudatni a világgal, hogy én vagyok az a sötét Materius, akit sokan keresnek.
Azzal Seth támadásba lendült. A kezéből narancsvörös tűzgolyó röppent a lány felé, amit az egy könnyed legyintéssel megsemmisített.
Sokáig párbajoztak – Nesrin villámokat hívott a derült égből, tűzköteleket és lángoló fegyvereket uszított Sethre, így próbálva végezni a feketemágussal. Ő ezzel szemben különféle szörnyeket, árnyékokat idézett meg, amik megpróbálták elszívni Nesrin életerejét.
A lány hiába tudta magáról, hogy erős, egyszerűen semmi esélye nem volt, ám mindhalálig küzdeni akart. Hátat fordított Sethnek, és felvont egy arany színű pajzsot, ami az egész testét megvédte, majd futásnak eredt. Amint fedezéket keresett egy fa mögött, az abban a pillanatban ezer darabra robbant szét Seth egyik pusztító tűzgolyójától.
– Meg fogsz halni, Porter! – kiáltotta a rohanó lány után, aki rövid tétovázást követően beugrott egy másik, hatalmas tölgyfa mögé. – A futás gyávaság! – folytatta Seth, és jól hallhatóan közeledett Nesrin felé, amit a recsegő gallyak igazoltak. – Szállj szembe velem! Vagy már elhagyott az erőd?
Néhány másodpercig csend honolt, hogy aztán egy semmiből előbukkanó átlátszó szellemkéz olyan könnyedén tépje ki a Nesrin védelméül szolgáló fát a gyökerével együtt, mintha a kéz tulajdonosa azt demonstrálná, egy ember ennyire könnyedén emel fel egy pálcikát a kisujjával.
Nesrin csak erre a pillanatra várt. Amint észrevette Seth árnyékát, mindkét tenyeréből akkora szélvihart indított útjára, hogy a körülöttük lévő fák törzsei belerecsegtek.
Seth egyik árnyékszolgája Nesrin mögé lopakodott, és felemelte, mire a feketemágust támadó szél azonnal abbamaradt.
A lánynak szólni sem volt ideje, mivel a sötét teremtmény olyan erővel csapta a földhöz, hogy jól hallhatóan néhány csontja eltörött.
Az egyik fa tetejéről leszállt egy madár, aki valamiért, a társaival ellentétben nem menekült el a csata által okozott káoszból, és átváltozott.
Elrith megsuhintotta a köpenyét. Az árnyék felvisított, és eltűnt, mikor az elemimágus egy pulzáló gömbbe zárta, ami azon nyomban eltűnt a semmiben. Dolga végeztével lehajolt Nesrinhez, hogy különös fénnyel árassza el a testét.
– Ébredj fel. Szükséged lesz az erődre – mondta gyorsan, és megfordult, pontosan akkor, mikor Seth kezéből egy nyílvessző röppent felé.
Elrith elhajolt. Az ujjából szikrák pattantak ki, amik végül egy zizegő hálót alkottak, ezzel viszonozva a támadást.
– Régi trükk, mágusok gyöngye! – harsogta Seth, és egy szárnyas, pikkelyes lényt idézett meg a semmiből, aki darabokra tépte a hálót. – Most nem érhetsz hozzám!
Elrith érezte, hogy Nesrin feláll mögötte.
– Azt meglátjuk – dünnyögte, ám ekkor néhány fa, akár ha parancsra várnának, úgy meggyulladt, mint a születésnapi gyertyák egy partin.
– Futás! – kiáltotta Nesrin. Tudta, hogy az Elrith által rámondott varázslat, mely egy időre rendbehozta őt, nem tart sokáig, ezt pedig ki akarta használni. Alig tett meg pár lépést, valami úgy hátba taszította, hogy hasra vágódott.